Látás és láthatóság autóval

A fényvető beállítása, ellenőrzése és műszaki részletei

Alkonyatkor és sötétedés után nélkülözhetetlen a lámpa -pontos műszaki megnevezésén: fényvető-, az általa kibocsátott fénykéve vagy fénynyaláb biztosítja a vezetés egyik alapvető feltételét, a megfelelő látási viszonyt. A fényvetők tényleges helyzetparaméterei kompromisszumon alapulnak, elsősorban a tompított fény tekintetében. A fényvetőnek jól meg kell világítani az úttestet és a környezetet a vezető számára a szembejövő járművek lehető legkisebb mértékű elvakítása mellett úgy, hogy az előrevilágítással teljesen és időben felismerhetőek legyenek a megvilágított útszakaszon lévő akadályok. A fényvető pontos kalibrálása rendkívüli precizitást igényel.

A lámpatest által kibocsájtott fénykéve beállítása gyári- valamint hatósági határértéki előírásokkal megegyező vetítési irányhelyességet jelent. Ezen a területen is folyamatos az innováció, a konstrukciók és a fényvető kombinációi mára igen változatosak, fénytani jellemzőiket szüntelenül fejlesztik. A beállítási alapelvek mindig azonosak, minden rendszerellenőrzésnél szigorúan hagyatkoznak a gyári előírásokra és egyéb vonatkozó szabályzásra.

Egy lámpatestbe foglalható a távolsági és tompított fényvető, ilyenkor legtöbbször bilux izzót alkalmaznak, bár egymástól függetlenül nem állítható a távolsági és a tompított fényforrás kévéje. Amennyiben a két fénynyaláb nem egy lámpatestbe van foglalva, úgy az önálló, távolsági fényt kibocsájtó lámpatestnél a fénynyaláb forró pontját vesszük a beállítás viszonyító pontjául.

Gázkisüléses fényvetőknél előfordulnak egyedi lámpák (csak távolsági- vagy csak tompított fényvetők), de mára ezek az egyedi kivitelek is lehetnek kettős funkciójúak: tengelyirányú-, vagy árnyékoló-blende függőleges mozgatásával érhető el a különböző megvilágítási mód.

A fénynyaláb karosszériához vetett iránya a lámpatesten található beállító csavarokkal módosítható.

A jármű terheltségének függvényében szükség lehet a fénykéve előrevetítési távolságának változtatására, amit elvégezhet a jármű vezetője, egyes modelleknél viszont ez automatizált. Előírás a gázkisüléses fényvetőknél a terhelésfüggő előrevilágítás, automatikusnak pedig abban az esetben kell lennie, ha a kocsiszekrény „bólintó” mozgását a beállításnak folyamatosan követnie kell.

A fénynyaláb optikai tengelyhelyzetének előírása

Diagnosztikában ernyőképen értékelik a fénykéve pozícióját, ami nem egyezik meg a talaj/országút síkpozíciójával. A vizsgáló ernyőt a talajra merőlegesen, a jármű előtt állítjuk fel.

Pozitív típusvizsgálat után az adott modell forgalmazási engedélyt kap, amennyiben a fényvetőtől 25 méterre lévő útszakasz jól látható a kapott értékek alapján. A diagnosztikai fényszóró-ellenőrző műszer vetítési ernyőjén a 10 méterre látható dolgok ernyőképe jelenik meg.

Az eszköz képernyőjére a tompított fényvető által kibocsátott fénynyaláb sötét-világos határvonalainak kontrasztos képet kell adnia, a törésponttól jobbra 15 fokkal lefelé irányulónak, tőle balra pedig a talajjal párhuzamosnak kell lennie. Egyes fényvető típusoknál a ferde határvonal, újra megtörve, vízszintes szakasszal is végződhet.

Az optikai diagnosztika során a sötét-világos határvonalak vízszintes szakaszának a fényszórótól 10 méterre helyezett, talajhoz viszonyítottan merőlegesen álló képernyőn, meghatározott „x” távolságra kell húzódnia, melynek kisebbnek kell lennie, mint a fényszóró talajtól mért távolsága (h). Mértékegysége „x” (érték) cm/10 méter. Ez az érték egy gyártói adat, ami típusfüggő. Ha ez az érték megfelelő, garantáltan nem vakít a tompított fény, mégis megfelelő előrevilágítást biztosít.Sajnos gyakran lehet ebben a beállításban hibát találni.

Mivel a fénykéve vetülése a jármű karosszériához van kalibrálva, a kocsiszekrény helyzete is meg kell feleljen az előírásoknak, amit befolyásolhat a gumiabroncs nyomása, a járműterhelés, a jármű szintszabályozása és a rugó helyzete is. Gyakorta alkalmazott megoldás a lámpatest billenésének vezetőülésnél történő szabályozása, ezt a szabályozót is megadott pozícióban, általában „0″ helyzetben kell tartani, ami a legtávolabbi fénynyalábvetítést biztosítja.

A fényszóró-ellenőrző készülék fényvetőhöz és a gépkocsihoz történő pozícionálásával végezhetjük el a kamera tájolását.

A legszűkebb beállítási tűrési- és legfontosabb tájolási paraméter a kamera hossztengelyének a vízszintes sík metszésvonalához és a gépkocsi szimmetria síkjához való párhuzamosítása, ezzel lehetséges a jármű hossztengelyével párhuzamos vetítési helyzet, és a két fényvető egymáshoz való bemérése/beállítása. Ez nem a lámpatest beállítását jelenti, hanem a fényvetők karosszériában lévő pozíciójának ellenőrzését, szükség esetén pedig helyzet-korrekcióját.

A lámpa bekapcsolását követően az ellenőrző készülék képernyőjén azonnal láthatjuk a tompított fény képét, a sötét-világos határvonalának pozícióját.

Ha nem határozat a határvonala, akkor a lámpa nagy valószínűséggel hibás.

A modern fényvetők ernyőképén összemosódik a sötét-világos határvonal kontrasztja, ilyenkor az adott modell beállítás-technológiájánál hagyatkozzunk a modell gyári előírására. Ezt a munkafolyamatot halogén izzós lámpáknál gyorsan elvégezhetjük, mert a fényvető menetszél hűtését a lámpatest hűtésébe bekalkulálták.

A korábban leírtak szerint a határvonalaknak a törésponttól balra vízszintesen, jobbra pedig 15 fokkal lefelé mutató irányban kell elhelyezkednie.

Nem engedhető meg a legkisebb elfordulás sem! A töréspont pozíciója akkor jó, ha az az ernyő függőleges mezővonalára esik.

Ezt követően be kell állítani a tompított fény előrevilágítását, ami a korábbiakban említett szerint egy kompromisszumos beállítása, a közlekedés több résztvevőjének szempontja is befolyásolja. Ne legyen vakító a szemből érkező járművek vezetőinek, de kellően világítsa meg a kocsi előtti teret. A hazai előírásoknak megfelelően a belátható térnek minimum 40 méternek kell lennie.

A beállítás folyamán „x” értékkel határozzuk meg az előrevilágítási távot.

Lássunk hozzá egy egyszerű példát: 100 cm a fényvető középpontjának talajtól mért távolsága, 25cm a fény sötét-világos határvonalainak „lehordása” a 10 cm-re lévő ernyőn. Ez a fenti példánál azt jelenti, hogy négyszer ekkora távolságon, a kocsi előtt negyven méterrel éri el az előrevilágítás az optikai tengelyt, azaz 40 méter az előrevilágítás.

Az „x” érték típusfüggő gyári adat, amit % arányban határoznak meg és feltüntetik a lámpatesten. Ez az érték meghatározza a fényvető a névleges dőlését.

Gyakorlatban annyit tesz, hogy a tízméteres képernyőn az „x” értéke 10 méter felszorozva 1,2%, azaz 12cm.

Típustól független adatok a mérvadóak a hatósági ellenőrzés során, ami az vizsgálja, hogy a tompított fény nem-e túlzottan vakító. A hazai szabályozások szerint, ha a jármű fényvetőjének a talajtól mért távolsága 95 cm-t nem haladja meg, akkor az „x” értéke 10 cm, 1%. Az ilyen magas fényvetőknél ez 95 méter elővilágítást eredményez. Sport autóknál előfordulhat, hogy a fényvető középpontja mindössze 50 cm-re helyezkedik el a talajtól, értelemszerűen ez 50 méter megvilágítás jelent, ami nem túl sok.

Ha túl vagyunk a tompított fény kalibrálásán, jöhet a távolsági fényvető.

Az országúti fényszóró forró pontja jelentősen eltérhet a jelzőkereszthez képest, 10 méteres távolságra vonatkoztatva a forró pont eltolódásának tűréshatára jobbra és balra a jelzőkereszttől 20-20 cm, 10 cm lefelé, 15 cm pedig fölfelé. Az ellenőrző eszközön ezt a tűréshatárt keret jelzi.

Ezzel a műszerrel lehetőségünk van a fényvető fényerejének mérésére is (ami csak tájékoztató jellegű, a fontos a forró pont), a különböző optikai ellenőrző eszközök fényerősség kijelzése műszertípusonként változhat, az opció célja, hogy meghatározzuk a távolsági fényszóró forró pontjának helyzetét.

Már csak a ködlámpa ellenőrzése és beállítása maradt hátra.

A fényszóró beállító készülékkel elvégezhető a járművek világításának ellenőrzése, beállítása, így járművünk könnyen láthatóvá tétele sűrű köd esetén.

A járművek fényforrásait két csoportba soroljuk: útmegvilágítás vagy belső világítási funkciók.

Útmegvilágítás céljára sokféle eszköz szolgál.

Távolsági fényvető

A paraboloid tükör gyújtópontjában található az izzószál, fénykévéje szétterülő, 100 méter távolságból mért fényereje egy luxnál erősebb.

Tompított lámpatest

Az izzószál, amely a tükör gyújtópontja előtt helyezkedik el, alulról árnyékolt, hogy a fénysáv világosabb legyen. Kedvezőbb, ha a fénynyaláb baloldali része lapított, így messzebbre világíthat az izzó. Az úttest jobb oldalán ezt az asszimetrikus megvilágítási formát úgy lehet elérni, hogy az izzórész alatti ernyő eleve aszimmetrikus, másrészt a burkoló üvegen fénytörő bordázat van kialakítva.

Bevett gyakorlat, hogy a kétfajta fényvetőt egyesítik úgy, hogy két izzót alkalmaznak egy paraboloid tükörbe, az egyik a gyújtópont elé megy, de alkalmazhatnak akár kétszálas izzót is (Biluxot illetve Douluxot)

Modern járművekben akár üzem közben, kézzel is változtathatjuk a fényszóró beállítását, vagy az automatizált rendszer szabályozza a terhelés változásának függvényében a beállításokat, például kanyarodás, előzés.

Ledes fényszóró esetében a ledek mindig a szerint kapcsolnak be, hogy milyen irányba szükséges a fényvetés.

A ködlámpa az úttesthez közel van telepítve, fénysávja vízszintesen széthúzott, kibocsájtott fényszíne hátul vörös, elől fehér vagy kadmium sárga. Különféle alakzatokban forgalmazzák, igen eltérőek a különböző márkák.

Használni csak sűrű hóesésben vagy ködben szabad, csak és kizáróan lakott területen kívül. A legtöbb autó alapfelszereltségeként elől kettő, hátul egy ködlámpát szereltek fel gyárilag. A megszokott hátsó ködlámpa felszerelése csak akkor engedélyezett, ha elől is van ilyen típusú fényvetőnk.

Tolatóradar automatikusan aktiválódik hátramenet bekapcsoláskor, az egyetlen hátrafelé fehér fényt kibocsátó lámpa. A járművek belsőtér-világítása általában nem okoz problémát, nincsenek kötelező szabályozások, kivéve az autóbuszokon. Autóvezetés közben a vezetőnek nincs is szüksége erősebb fényre, így a teherautókon és a személygépjárművek menet közben csak a műszer tábla kap egy enyhe, nem zavaró világítást, autóbuszokon pedig a sofőrnek függönyös árnyékolás van biztosítva.

A műszerfal megvilágítása semmilyen esetben nem lehet vakító, legtöbbször sárga vagy kék szín használatos és szabályozható a fényerősség.

Személygépjárműben az utasteret csak két gyenge fényű lámpával világíthatjuk meg, az autóbuszokra külön szabályzat vonatkozik: távolsági buszokon az általános fény kiegészítésére olvasó lámpákat is beszereltek, városi buszokon pedig intenzív, egyenletes megvilágítással látták el az utasteret. Jellemzően az utastér megvilágítására fénycsöveket alkalmaznak.

Szigorú előírások vonatkoznak a gépkocsi világítóberendezéseire, helyére, fajtáira, elhelyezésére, fényerejére és darabszámára. A világító berendezések műszaki állapota megköveteli a kifogástalanságot, ellenőrzéseket.

Karbantartása és beállítása nagy odafigyelést igényel, nem szabad semmilyen esetben sem megfeledkezni róla!

Autómentő szolgáltatásunk a nap 24-órájában is elérhető.

Az autó felkészítése hosszabb útra, nyaralásra

A hónapok óta tervezett utazás előtt a tervezési folyamatban be kell építeni az autó felkészítését, hogy a rég várt utazást ne ronthassa el műszaki hiba. A következő tippekkel segítjük a felkészülést. A tavasz végének közeledtével aktuálissá válnak a nyaralással kapcsolatos teendők, nem szabad elszalasztani az autó műszaki felkészítését a több száz vagy több ezer kilométeres útra. Az autóvezetők egy része – főként a kevés tapasztalattal rendelkező sofőrök-, figyelmen kívül hagyják ennek a felmérésnek a szükségességét, ilyenkor szinte garantált, hogy később, az út során valamilyen műszaki gonddal kell megküzdeni. Még kellemetlenebb, ha külföldön vagyunk és a helyi nyelvet nem beszéljük, nem készültünk fel legalább egy utazási nyelvkönyvvel és még angolul sem beszélünk legalább „konyhanyelven”.

Szervizben történő átvizsgálás

A szakszervizekben alapos állapotfelmérést végeznek. A még garanciával rendelkező autóknál fontos bekalkulálni az utazás előre kiszámított távját, hogy a soron következők karbantartásnál a javaslatok szerint a lefutott kilométerek számát ne lépjük túl. Ha ezt a határértéket átlépnénk, a közelgő karbantartást előbbre kell hozni, hogy az esetlegesen adódó hibák még az utazás előtt jelentkezzenek és a garanciával se legyen probléma, ha a műszaki hiba az utazás során merülne fel.

A futómű kalibrálását általában évente kétszer végzik el, a téli hónapokban a rosszabb útviszonyokból adódóan könnyen elállítódhatnak a futómű beállításai, ez később az abroncsban kárt okozhat. A karbantartás alkalmával érdemes ezt is ellenőrizni. Nem szabad megfeledkezni a fékbetétek állapotának vizsgálatáról sem, a kopott fékbetéteket nagy út előtt mindenféleképp ki kell cserélni, így nem érheti meglepetés a vezetőt a fékezési adottságokkal kapcsolatban.

Gumiabroncs ellenőrzése

Főként előszezoni utazásoknál gondoskodni kell a nyári szettre való átállásról. A gumi ellenőrzésekor nem csak a szembetűnő sérülések után kell kutatni, ellenőrizni kell a profilmélységet is. A túlkopott abroncs már nem biztosít megfelelő tapadást. Minden benzinkúton adott a lehetőség a guminyomás ellenőrzésére, de ne felejtsük el, hogy a csomagok súlya miatt az átlagosnál nagyobb nyomásra lehet szükség.

Folyadékok szintellenőrzése

A gépjárműben található összes folyadéknak megfelelő szinten kell lennie, elhanyagolhatónak ítélt hiányt is pótolni kell, ebbe bele értendő a fékfolyadék, hűtőfolyadék, motorolaj. Az utóbbinak megfelelő minőségűnek kell lennie a kisebb hibalehetőség érdekében.

A szervizstatisztikák szerint a legtöbb nyári meghibásodás forrása a motorolaj, a fékolaj vagy a hűtőfolyadék utántöltésének elmaradás és a nem megfelelő keréknyomás. Motorolajból legyen a csomagtartóban tartalék, de mindenképp ugyanaz a márka és típus, mint amit aktuálisan használunk.

Ablaktörlők és az akkumulátor ellenőrzése

Amennyiben az akkumulátor nem működik kielégítően, töltsük fel azt, de ha biztosra akarunk menni, inkább cseréljük ki, főként, ha már több mint két éve üzembe lett helyezve. A téli használat alatt a nagyobb igénybevételnek kitett ablaktörlőket az utazás előtt javasolt kicserélni, mivel a téli szezon után a gumi legtöbbször berepedezett, elkopott. Ha az eszköz már csíkot húz használat közben, megérett a cserére.

Az alkoholos szélvédőmosót is cseréljük kis nyárira és töltsük fel teljesen. Nem ritkaság, hogy a megfelelő ablakmosó folyadéknak is meggyűlik a baja a rovarmaradványokkal, érdemes ennek a problémának az orvoslására beszervezni az erre a célra speciálisan kifejlesztett tisztító spray-t.

Takarítás

Az igényes autótulajdonosok már tavasszal megejtenek egy alapos külső-belső takarítást, de ezt az út előtt ebben az esetben is érdemes még egyszer elvégezni. A külső takarításhoz elég egy szivacs és autósampon, meg némi időráfordítás. Ha ezzel nem tudunk, vagy nem akarunk bajlódni és nem sajnáljuk a fényezést, akkor ott a gépi autómosó.

Klíma

A klímával felszerelt gépjárműveknél évente kell tisztítani a rendszert, melyet szakszervizben érdemes elvégeztetni. Ha erre nincs lehetőség, lehet kapni speciális tisztító spray-t, mellyel házilag is el lehet
végezni a tisztítást. Ez akkor is javasolt megtenni, ha az utolsó tisztítás már néhány hónapja történt. A szellőzőből áramló szag a kellemetlenség mellett egészségtelen is lehet.

Kerüljük a kocsiban étkezést!

Hosszabb távra tervezett utak előtt a biztonsági felszereléseket is nézzük át, elsősegély doboz, elakadásjelző, pótizzó, fényvisszaverő mellény mindenféleképp legyen a járműben. A szerszámos ládából semmilyen fontos eszköz ne hiányozzon, a pótkerék legyen kifogástalan állapotban, így egy defektet mi magunk is orvosolhatunk.

Minden eshetőségre fel kell készülni, a nyári kánikulában szükséges, hogy mindig legyen elég innivaló. Az autó a nyári, erős napsütésben pillanatok alatt felmelegszik. Az átforrósodott kocsiban a kiszáradás veszélye fenyegeti a vezetőt és utasait is. Egy felnőtt ember átlagos vízfogyasztási igénye 1-1,5 liter/nap, ami az ilyen szélsőséges
helyzetekben lehet akár 4-6 liter is. Azoknak is muszáj egy kicsit megmakacsolniuk magukat, akiknek nehezére esik ennyit inni, figyeljünk egymásra, és emlékeztessük társainkat a megfelelő folyadékfogyasztásra. Már csak ezért is ütemezzünk több megállást mosdólehetőséget nyújtó pihenőhelyeknél. Minden alkalommal mozgassuk át jól végtagjainkat, ne maradjunk a járműben. A pihenők beiktatása műszaki okokból is fontos, ezzel elkerülhetjük a hűtővíz elforrását, a motor túlmelegedése és a sofőr is újult erővel vághat neki a következő útszakasznak.

Akár dugóról, vagy parkolóban hagyott autóról beszélünk nagy segítség a szélvédő takaró és a különböző árnyékolók alkalmazása a túlmelegedés mérséklésére.

Pontosan tervezzünk meg az utat, készüljünk fel minden eshetőségre.

A útvonal megtervezése sem kevésbé fontos, mint az autó felkészítése a hosszú útra. Határozzuk meg előre a pontos útvonalat, az esetleges elkerülő utakat. Informálódjunk az autópálya matricák szükségességéről és az egyéb útdíjfizetési kötelezettségekről. Németországban például még nincs külön autópálya-matrica, de az országok többségében ugyanúgy kell, mint idehaza. A díjfizető kapuknál érdemes előre kikészíteni a szükséges pénz, ezzel gyorsíthatjuk az áthaladást. Horvátországban például célszerű kártyával fizetni, nem kell bajlódni az visszajáróval. Nézzünk utána a helyi időjárási- és útviszonyoknak.

Az útvonaltervbe jegyezzünk fel a tankolási pontokat.

Hosszú távú utaknak mindig csak kipihenten vágjunk neki, ha lehet, legyen váltó sofőr és az éjszakai vezetésnél egy beszélgetőtárs, aki gondoskodik a sofőr ébren tartásáról. A légkondit/ fűtést ne vegyük magasra, nagy melegben nagyobb az elbóbiskolás esélye. Ha túl meredten, elbambulva nézünk, ásítozunk, másodpercekre, még szemlehunyás nélkül is elkókadunk, álljunk meg az első pihenőnél és aludjunk egyet. Apnoé betegek (alvászavar) figyeljenek oda jogosítványuk érvényességi idejére és időben menjenek el a felülvizsgálatokra, amennyiben ez szükséges.

Teendő baleset esetén

Az itthon megkötött felelősségbiztosítási szerződések az EU teljes területén hatályosak, a biztosítást igazoló dokumentumok az utazás során mindig legyenek nálunk. Az európai baleset bejelentő lapból célszerű párat a járműben tartani, megkönnyítve baleset esetén ezzel a nyilatkozattételt. A már megkötött szerződés hatályos továbbá Norvégiában, Svájcban és Izlandon is. A casco-szerződések töréskárokra vonatkozó passzusai nem egységesek a különböző biztosítók közt, ezzel kapcsolatos ismereteinket is frissítsük fel.

Váratlan helyzetekre való felkészülés és azok kezelése

A legjobb tervezésben is adódhatnak váratlan, problémás helyzetek, melyiket könnyen megelőzhetünk, kezelhetünk az előzetes felkészüléssel. Otthon legyen egy könnyen hozzáférhető tartalékkulcs, amit gyorsan utánunk lehet küldeni, ha esetleg elveszne, amivel elindultunk.

Indulás előtt minden úti okmányt ellenőrizzünk, mindenképp nézzük meg személyes okmányaink érvényességét, és szükség esetén időben újítsuk meg azt. Készítsünk egy kisokost a segélyvonalak számával, bankunk ügyfélszolgálati telefonszámmal. Alapvető gyógyszereket is érdemes összekészíteni, ha rendszeresen szedünk gyógyszereket, többször is ellenőrizve csomagoljuk el, lehetőleg könnyel hozzáférhető helyre. Utasbiztosítási és/vagy egészségügyi ellátásra jogosultságunkat igazoló dokumentumokat se felejtsük!

Pakolási tippek

Mellőzzük a felesleges holmik becsomagolását, mindenféleképp csak annyi bőröndöt vigyünk, amennyi tényleg szükséges. Minél nagyobb az autó terhelése, annál nagyobb a fogyasztása és a közlekedés is körülményesebb vele.

Sosem szabad eltekinteni a biztonsági öv használatától, mivel ez minden uniós tagállamban kötelező. A gyerekeket pedig testi adottságaik szerint javasolt gyerekülésbe kössük be, azt megfelelően rögzítsük az utastérben. Ezek használata elsősorban nem a szabályok miatt elhagyhatatlan, nem gondoljuk, hogy velünk nem történhet semmi baj! Lábunkat soha ne tegyük fel az ülésre vagy a műszerfalra, komoly sérülést okozhat már egy nagyobb fékezésnél is.

A jármű felkészítésének javasolt sorrendje

Célszerű először az apróbb dolgokat kezdeni az ellenőrizést. Csekkoljuk, hogy az izzó készlet darabjai működőképesek-e, nézzük meg a lámpákat, az elektromos berendezéseket, főként a légkondicionáló ventilátorát.
A bikakábel és a vontatókötél sem hiányozhat. A fékfolyadék forráspontját méressük meg szakszervizben. Amennyiben a mért érték nem megfelelő, a folyadék elöregedett, melyet azonnal le kell cserélni. Életveszélyes is lehet az elöregedett olaj, ha például egy alpesi hágón ereszkedve nem tudunk megfelelően fékezni. Nem minden nap van olyan terhelésnek kitéve a jármű, mint az utazás során. Jóval nagyobb tömeg mellett átlagos vagy nagyobb sebességgel kell megbirkóznia egy adott helyzetben a fékrendszernek. Ha lakókocsit vontatunk hegyvidéken, talán a legfontosabb a fékek megfelelő állapota. Az egészségügyi csomagunk legyen hiánytalan, még a legkisebb, legbosszantóbb sérüléseknél is szükségünk lehet rá.

Autómentő szolgáltatásunk az ország teljes területén és külföldön is elérhető non-stop.